RENDEZVÉNYEK
Útvonal ide: RENDEZVÉNYEK

Tehetség Fórum 2016 - Ózd

2016. május 02.

Április 27-én Ózdra, az utolsó előtti állomására érkezett sorozatunk.

Nagy érdeklődés és közönségsiker övezte az idei hatodik Tehetség Fórumot, amelynek helyszíne az ózdi „Olvasó” volt.  A patinás intézmény Adorján Lajos termében Kisgyőri Roland az Emberi Erőforrások Minisztériuma Esélyteremtési Főosztály főosztályvezetője, Szentandrássy Béla a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ózdi tankerületi igazgatója, és Téglásy Kristóf a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet ifjúsági igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, hangsúlyozva az ózdi térség tehetséggondozó hagyományainak előremutató szerepét.

A megnyitóbeszédek után a színpadon a bemutatkozó iskolák tanulóinak többek között könnyű- és komolyzenei produkciói, prózai  előadásai és táncbemutatói váltották egymást. A program két sztárvendége Elek Ákos és Bacsa Patrik a Diósgyőri VTK válogatott, illetve utánpótlás-válogatott labdarúgója volt. A város nyolc intézményéből érkezett gyerekek nagy lelkesedéssel fogadták a sportembereket, akik a pályafutásukról, sőt a magyar válogatott Európa-bajnoki esélyeiről is meséltek.

A Pince Pódiumban berendezett kiállítótérben az Ózdi József Attila Gimnázium és a Vasvár úti Általános Iskola tanulóinak rajzaiból láthattak válogatást az érdeklődők, és szekcióprogramként a diákok kézműves foglalkozáson is részt vehettek.
A másik szekcióteremben különböző tehetséggondozó programok kerültek bemutatásra. Az előadók Sakk-logika jó gyakorlat (Sarlós Erzsébet), Van helyed stúdió programjának bemutatása (Bódis Kriszta), A Vasvár úti Általános Iskola tehetséggondozó programjának bemutatása (Csikász Judit, Alberti József, Faragóné Szemán Kitti), A térségi tehetséggondozás bemutatása (Sarka Ferenc), és Tapasztalatcsere a Nemzeti Tehetség Programról címmel tartottak előadást.

Tekintsék meg rendezvénysorozatunk hatodik állomásán, az ózdi Tehetség Fórumon készített kisfilmet.
 

Kapcsolódó fájlok: