RENDEZVÉNYEK
Útvonal ide: RENDEZVÉNYEK

RENDEZVÉNYEK



Kapcsolódó fájlok:

Tehetséggondozás a köznevelési rendszerben Zárókonferencia

Június 22-én került sor a Nemzeti Tehetség Program NTP-NHTR-M-15-0001, NTP-TSZH-M-15-0001, NTP-TSZV-M-15-0001 kódjelű pályázatainak keretében megtartott zárókonferenciára a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézetben.

A résztvevőket, előadókat a projekteket gondozó és a rendezvény helyszínét biztosító Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet főigazgatója, Farkas Péter köszöntötte. A plenáris programot Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Tehetség Programról szóló előadása nyitotta meg, majd Dr. Gordon Győri János, a nemzetközi jó gyakorlatok (NHTR), Kállai Gabriella, a TSZH kutatás és Mayer József, a TSZV projekt témavezetője foglalta össze kutatásaik eredményét.

Tovább

Tehetség Fórum 2016 – Nyíregyháza


Május 11-én hetedik helyszínére, egyben nyíregyházi záróállomására, a Kodály Zoltán Általános Iskolába is megérkezett sorozatunk.

Az intézmény Kodály Zoltán Termében óriási érdeklődés közepette, Zsédenyi Adrienn és mentoráltja, Balogh Tamás fiatal jazz zenész fellépésével kezdődött a program, akik a Nemzeti Tehetség Program dalát adták elő, majd Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, és Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte az érdeklődőket.

A megnyitót követően nagyon színvonalas produkciók váltották egymást a színpadon. Fellépett a nemzetközileg ismert Cantemus Kórus fiúkara, de a közönség sok más zenei produkciót is láthatott, és táncbemutatókra, valamint prózai előadásra is sor került. A gyerekek lelkesen fogadták a rendezvény sztárvendégét, Erdei Zsolt profi és amatőr ökölvívó világbajnokot, aki                                                                                               életéről és pályafutásáról mesélt.

Tovább

Tehetség Fórum 2016 - Ózd

Április 27-én Ózdra, az utolsó előtti állomására érkezett sorozatunk.

Nagy érdeklődés és közönségsiker övezte az idei hatodik Tehetség Fórumot, amelynek helyszíne az ózdi „Olvasó” volt.  A patinás intézmény Adorján Lajos termében Kisgyőri Roland az Emberi Erőforrások Minisztériuma Esélyteremtési Főosztály főosztályvezetője, Szentandrássy Béla a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ózdi tankerületi igazgatója, és Téglásy Kristóf a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet ifjúsági igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, hangsúlyozva az ózdi térség tehetséggondozó hagyományainak előremutató szerepét.

Tovább

Tehetség Fórum 2016 - Sárbogárd

Április 14-én, ötödik állomására, Sárbogárdra érkezett meg rendezvénysorozatunk.

A Fejér megyei kisvárosban is nagy figyelem kísérte a Tehetség Fórumot, amely a Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskolában került megrendezésre. Az intézmény aulájában Kisgyőri Roland az Emberi Erőforrások Minisztériuma Esélyteremtési Főosztály főosztályvezetője, Dr. Sükösd Tamás Sárbogárd polgármestere, és Téglásy Kristóf a Család- Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet ifjúsági igazgatója köszöntötte az érdeklődőket kiemelve a tehetséggondozás fontosságát és helyi sokszínűségét.

Tovább

Tehetség Fórum 2016 - Zalaegerszeg

Országos rendezvénysorozatunk március 31-én a középső, negyedik állomására, Zalaegerszegre is megérkezett.

Az esemény egyik, egyben központi helyszíne a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem volt, ahol Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere mellett Téglásy Kristóf a Család- Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet Ifjúsági Igazgatója, valamint Czigány László, az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium, és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, mint a rendezvény másik helyszínének házigazdája köszöntötte az ezúttal is szép számban megjelent közönséget.


Tovább

Tehetség Fórum 2016 – Vác

Tehetség Fórum 2016 – Vác
 


Rendezvénysorozatunk március 10-én immár harmadik állomására, Vácra érkezett.

Ismét nagy érdeklődés övezte, az ezúttal a Piarista Gimnázium és Kollégiumban megrendezett eseményt. A programok négy helyszínen, párhuzamosan zajlottak, központi helyszíne a díszterem volt, ahol Schanda Tamás az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára mellett Téglásy Kristóf a Család- Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet Ifjúsági Igazgatója, és Futó Béla a váci Piarista Gimnázium és Kollégium igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket. A megnyitót követően a színpadon a bemutatkozó iskolák tanulóinak többek között táncos, könnyű- és komolyzenei produkciói, prózai előadásai váltották egymást. Vácon kívül Őrbottyánból és Galgagyörkről is érkeztek fellépőcsoportok. Az utóbbi település Gárdonyi Géza Általános Iskolájának diákjaiból álló citeraegyüttes tagjai először léptek fel színpadon. A rendezvény sztárvendége Süveges Gergő Prima-díjas újságíró, műsorvezető volt, aki pályafutásáról és családjáról is mesélt egy interjú keretében.

Tovább

Tehetség Fórum 2016 – Kaposvár

Tehetség Fórum 2016 – Kaposvár
 

 

A Nemzeti Tehetség Programot népszerűsítő roadshow jellegű rendezvénysorozatunk február 24-én második állomására, Kaposvárra érkezett.


A Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban megrendezésre kerülő eseményt nagy érdeklődés övezte. A programok ezúttal öt helyszínen, párhuzamosan zajlottak, központja az első emeleti aula volt, ahol Kisgyőri Roland az Emberi Erőforrások Minisztériuma Esélyteremtési Főosztály főosztályvezetője mellett Oláh Lajosné Kaposvár város alpolgármestere, Téglásy Kristóf a Család-, Ifjúság és Népesedéspolitikai Intézet ifjúsági igazgatója, és Dr. Giber Vilmos, a Klebelsberg középiskolai kollégium igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva tehetségek felkarolásának fontosságát. A megnyitót követően igényes színpadi fellépések következtek, és a nézők többek között könnyű- és komolyzenei produkciót, társastánc és néptánc bemutatót valamint prózai előadásokat is láthattak. A gyerekek örömmel fogadták a rendezvény sztárvendégét, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatóját, Jászai Mari-díjas színművészt, Rátóti Zoltánt,  aki életéről, pályafutásáról, sikereiről mesélt.


Tovább

Tehetség Fórum 2016 – Kecskemét

Tehetség Fórum 2016 – Kecskemét


A Nemzeti Tehetség Programot népszerűsítő roadshow jellegű rendezvénysorozatunk február 10-én, Kecskeméten indult útjára, és további hat város érintésével, Nyíregyházán zárul majd május 11-én. 

A nyitórendezvény a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában került megrendezésre. A programok négy helyszínen, párhuzamosan zajlottak, központi helyszíne a díszterem (Nemesszeghy Márta terem) volt, ahol Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mellett Farkas Péter, a Család-, Ifjúság és Népesedéspolitikai Intézet főigazgatója, és Mák Kornél, Kecskemét város alpolgármestere is köszöntötte a jelenlévőket.




 

Tovább

Tehetség Fórum 2016. a Család-, Ifjúság, és Népesedéspolitikai Intézet szervezésében

A Nemzeti Tehetség Programot népszerűsítő, roadshow jellegű rendezvénysorozatunk február 10-én, Kecskeméten indul útjára. A 7 várost érintő Tehetség Fórum 2016 elnevezésű sorozat további állomásai 

Tovább
OLDALAK:
1